ADAM AUDIO A77X stúdiómonitorok

A hangfelvétel-készítés rejtelmeivel foglalkozó csodapókok körében gyakran beszédtéma, hogy mely becses technikai berendezés a legfontosabb eleme - e mágikus folyamatoknak helyet adó "szentélynek" - a hangstúdiónak. Természetesen ilyenkor egymástól teljesen eltérő véleményekkel és preferált eszközökkel találkozunk: kávéfőző, hűtő, játékkonzol, nagy TV, DAW szoftver, mikrofon, előfok, kompresszor, konverter stb. Én, személy szerint a megbízható, precíz, (ki)ismert lehallgatórendszerben hiszek, mely alatt nem csak kizárólag a stúdiómonitorok halmaza értendő, hanem az őket körülvevő akusztikai környezet, a lehallgatóhelyiség minősége is. Ez utóbbi talán még fontosabb, hiszen nem megfelelő körülmények között pont arra nem tudjuk használni hangdobozunkat, amire szeretnénk: megteremteni a minőségi feltételeket ahhoz, hogy művészi-kreatív ill. technikai kérdésekben felelősségteljes döntéseket tudjunk hozni. Persze léteznek életmentő megoldások, hogy ezen cudar akusztikájú  helyiségekben is viszonylag elfogadható feltételeket teremtsünk frekvenciamenetbeli korrekciók segítségével. Ez akár megvalósítható közvetlenül a monitorba épített DSP-vel, de a hangsugárzó valódi előnyeit és hátrányait csak a megfelelő környezetben ismerhetjük meg és használhatjuk ki. Az aktuális munkafázistól - legyen az felvétel, keverés stb. - és tapasztalatunktól is függ, hogy mennyire elengedhetetlen az ideális technikai kondíciók megléte. Például fejhallgatóval és ismeretlen rendszeren is lehet jó felvételt készíteni, de maszteringnél már finoman szólva "rezeg a léc", hiszen ekkor pont a nagyon jól ismert és makulátlan lehallgatás a legfontosabb feltétel...

Azzal talán mindenki tisztában van, hogy egy lánc minőségét mindig a leggyengébb láncszem határozza meg, ha ebben (mármint a lehallgatásban) kötünk nagy kompromisszumot, akkor igazából arról sem lesz fogalmunk, hogy melyik elem az, ami kívánni valót hagy maga után, és lecserélésével minőségi előrelépés történhetne. Sokszor a nem rendeltetésüknek megfelelően, hibásan működő készülékek sem akadnak fent a rostán, vagy a hangszerproblémák sem kerülnek napvilágra időben, csak amikor már rég késő. A világ legkiválóbb, felvételre használt gigamegahighendhandcraftedvintageboutiqueanalogoutboard-ja (ejtsd: vas) is rosszul beállítva csak egy csatlakozókkal ellátott féltégla lesz, ami inkább árt, mintsem hogy használ. (Itt nincs undo! ...) A jó felvételt nem a minőségi, drága hangtechnikai eszköz csinálja meg, hanem az ember, ha képes megfelelően elhelyezni, kezelni, betekergetni stb. Ehhez meg ugye illene pontosan hallani, hogy mit is csinálunk.

A zenehallgatási és vásárlási szokások mellett az előállítási mód is elég komoly változásokon esett át az utóbbi időben és esik át most is folyamatosan. Nagyon fontos kapocs ezek között, hogy hol, min és hogyan élvezi a végfelhasználó az adott zenei produktumot, mivel annak technikai paramétereit is azokhoz kell optimalizálni. A célcsoport/célközönség az akiket elsősorban ki kell szolgálni, de a többiek boldogságát sem szabad elhanyagolni. Tudatosan és ügyesen kell kompromisszumokat kötni a végtermék hangszín- és dinamikabeli tulajdonságaiban, hogy művészileg, zenei funkciókban a lehető legkevesebbet veszítsük el, miközben az utcán okostelefon-hangszóróról, az autóban vagy egy otthoni igényesebb Hifi cuccon hallgatók is mind elégedetten mosolyogjanak. Ez persze régen sem volt másként, csak a súlypontok eltolódtak. A stúdiómonitorokat pont az különbözteti meg az otthoni High-End felszerelésektől, hogy a problémás területekre jobban rávilágítanak ezzel segítenek "lefordítani", hogy mi is fog történni a konzumer készülékeken, mit hall a kedves vásárló. Ez talán a legfontosabb tulajdonságuk, hiszen nem a stúdióban kell "jól szólnia" valaminek és sehol máshol, hanem pont fordítva, vagy inkább mindenhol. Információkat kell szerezzünk arról, hogy a lehallgatónkon hallott hangképek más rendszereken miként viselkednek, ehhez egy tanulási folyamatra van szükségünk, miközben folyamatosan összevetjük "otthoni" élményeinket (saját monitorjaink)  a máshol tapasztaltakkal. ​​Minél jobban "fordít" egy hangfal és minél ideálisabbak a teremakusztikai adottságok, ez az idő annál rövidebb, de meg kell szoknunk ki kell ismernünk, ha biztos döntéseket akarunk hozni.   Egy, a megszokottól eltérő hangfalat megítélni ezért erősen szubjektív dolog. Vannak olyan modellek, amelyek jobban "fordítanak" és vannak amelyek kevésbé, de az egyéni ízlés és megszokás ezt könnyen felülbírálhatja. Az alany dönthet úgy, hogy a nagyon előnyös tulajdonságok ellenére sem bírja hallgatni, mert idegen és fárasztó. A szélsőségesen beteg, erősen sávkorlátozott vagy kiegyenlítettnek kicsit sem nevezhető "civil" hangreprodukáló készülékek miatt, a fő rendszeren kívül szükség van alternatívákra is. Ezek lehetnek tényleges konzumer berendezések, amikből minél több van annál jobb, mert a végén egyre használhatóbb átlagot kapunk ("műanyag" hifi, PC speaker, laptop hangszóró, Bluetooth hangszóró stb.). Ha csak egyet veszünk alapul, akkor sajnos azt próbáljuk meg kiszolgálni minden hibájával együtt, ami reprezentatívnak éppen nem mondható.

 A másik megoldás - akár ezek mellett és nem helyettük - ha kifejezetten erre a célra alkalmas stúdiómonitorokat használunk, amik bár (modelltől függően, többé/kevésbé) erősen sávkorlátozottak, de az adott tartományban nagyon lineárisak és részletesek, így szintén egészséges átlagként működnek. (Pl.: a régi ipari sztenderd "fekete doboz a fehér hangszóróval", vagy a még kisebb sötétszürke/fekete, amiből sokszor csak egyet, kifejezetten mono lehallgatásra használnak.) Természetesen az egész alapja a jó minőségű, fő hangfalrendszer marad, amin a munka oroszlánrésze zajlik. Szerencsére választási lehetőségekben nem szenvedünk hiányt: több olyan gyártó is akad, melyek versenyzői minőségben és pénztárca-terhelhetőségben megfelelnek a különböző egyéni preferenciáknak. Ha a pénz nem akadály (nem azért, mert nincs), akkor könnyebb megbízható terméket találni, viszont korlátozott anyagi lehetőségekkel az ár-teljesítmény viszony egyre inkább kiemelt tényezővé válik. Ilyenkor automatikusan közeltéri monitorban gondolkodunk, mert a nem túl nagy, nem kifejezetten erre a célra épült keverőhelyiségekben nincs lehetőségünk távoltéri sugárzók használatára (főleg nem azok falba építésére), így inkább csak a közeltéri vagy esetleg középtéri verziókra támaszkodhatunk - ami a zenefogyasztói szokások ismeretében igazából nem baj - de az ezekre jellemző kisebb méret miatt, általában a mély-tartomány áldozatul esik.

​Többek között ezeken a kihívásokon kerekedik felül - amúgy kiválóan - az Adam Audio A77X aktív, majdnem három (két és fél) utas, közel-/középtéri stúdiómonitorja. A kimondottan impozáns külsejű, vízszintes kialakítású, elülső bass reflex portokkal rendelkező doboz két 7"-es hangszórót és közöttük egy 2"-es X-ART csipogót (speciális szalagsugárzó) rejt magában, amiket két 150 W valamint egy 75 W zenei teljesítményre képes, kapcsolóüzemű erősítő hajt meg. Mindkét 7"-es 38 Hz-től indul, de az egyikük csak 400 Hz-ig dalol, míg a másik egészen 3 kHz magasságában adja át szalagos kollégájának a stafétát, mely egészen 50 kHz környékéig megbízhatóan csilingel

​Itt érdemes megjegyezni, hogy ebből következően két - egymásra tükör-szimmetrikus képet mutató modell létezik - A és B, melyeket célszerű párban megvásárolni. Ha a gyári ajánlás szerint járunk el, akkor az A baloldalra kerül a B pedig jobbra. Ilyenkor a mély-sugárzók kívülre, míg a középsugárzók belülre esnek mindkét láda esetében, amivel nagyon stabil fantom centert és kiváló térleképzést kapunk. De térjünk vissza a küllemhez és kialakításhoz! A ki/be kapcsoló a hozzá tartozó visszajelző LED-del ill. a bemeneti érzékenység állító (-∞ - +14 dB) elöl kaptak helyet, míg a +/-  6 dB beavatkozásra képes mély (300 Hz) és magas (5 kHz) lepkeszabályozó ill. a csipogó szintjét külön kezelő (+/- 4 dB) méretes trimmer-potik hátul haverkodnak a hálózati műszercsatlakozó aljzattal, valamint a szimmetrikus (XLR) és aszimmetrikus (RCA) audio bejáratokkal. 235 x 530 x 280 mm méretével és 12,8 kg-os tömegével a szokásos módon - kivezérlésmérő hídra (magyarul: meter bridge) - való elhelyezése sem okoz gondot.

​Azoknak, akiknek egy svájci bicska sokoldalúságával és megbízhatóságával rendelkező hangfalpárra van szükségük, ami a legkülönbözőbb műfajok és megjelenési médiumok által támasztott kihívások között egyaránt helytáll - és (nem utolsó sorban) megvásárlása nem kényszerít bele, hogy életünk hátralevő részében szervkereskedőkkel kelljen alkudoznunk - ez egy tökéletes választás. A legszembetűnőbb, vagyis fülbetűnőbb tulajdonsága talán a kiegyenlített, tiszta, dinamikus és ütős mély-tartomány, mely külön subbasszus láda nélkül is tiszteletet parancsoló és nem okoz hiányérzetet. A 38 Hz-es alsó határfrekvencia nem kamu, és  még alatta is dobban a bálnaszív és morajlik az óceán, még ha nem is olyan intenzíven, mint a szavatolt tartományban. (Persze, ha valaki 20 Hz-cel akar gyomrot masszíroztatni az vételezzen hozzá egy szubot.) Aki eddig küzdött közeltéri monitorjain az alsóbb regiszterek megítélésével, az most nem fog: ordítanak az ott elkövetett hibák, és pillanatok alatt korrigálhatóak, ráadásul VPS (Vakulj Paraszt System: a kliens szájának elkenésére szolgáló, kellemesnek nem mondható, de annál hatásosabb, koncertek hangnyomását megidéző hangerőn történő használat) üzemmódban is becsülettel állja a sarat anélkül, hogy szenvedne. Nagy méretű keverőhelyiségben ilyen célra már kevésbé alkalmas, de erre vannak a cégnek más modelljei.

Apropó, ha már szóba került a szoba/terem mérete: az iromány elején említett akusztikai problémák kivédése a közép- és magas-tartományban viszonylag egyszerű eszközökkel/anyagokkal megoldható, még akkor is, ha párhuzamos falakkal rendelkezünk. Ezzel szemben a mély-tartomány, annak is az alsóbb szegmense már sokkal trükkösebb feladat, amit nem fogunk tudni egy tükörrel meg a barkácsáruház polcairól leemelt matériákkal könnyen kordában tartani. (Ha adott körülmények között ez egyáltalán megoldható...) Minél nagyobb egy helyiség a különálló és egymástól jól elválasztható zavaró sajátfrekvenciák (állóhullámok) annál mélyebbre kerülnek. A spektrumban felfelé haladva egyre sűrűbben következnek, fokozatosan összeolvadnak és diszkrét frekvenciák helyett egy összefüggő utózengésként érzékeljük azokat. Ha beteszünk egy kisebb közeltéri stúdiómonitort - mely a szubbasszusokat nem igazán tudja magáénak - ezeket a problémás, diszkrét sajátfrekvenciákat vagy az egy szűk sávban jelentkező kisebb "csoportosulásokat" nem fogja gerjeszteni, hiszen nem megy le odáig. Minél mélyebbre sétál le egy hangfal, és minél kisebb egy terem, annál valószínűbb, hogy ezek az akusztikai anomáliák "összeérnek" a sugárzó átviteli tartományával (,hiszen egyre feljebb kerülnek a helyiség méretcsökkenésének következtében). Attól függően, hogy hol helyezkedünk el, mint hallgató (ill. hol vannak a hangfalak) ezek lehetnek hirtelen kiemelkedések vagy lyukak is a spektrumban, amit - ha a problémáról nem tudunk és azt nem orvosoljuk - magában a hangfelvételben fogjuk majd kompenzálni, ami szónikus katasztrófát eredményez. Ha egy akusztikailag nem túl makulátlan helyiségben dolgozunk és annak reményében cseréljük le a rendszerünket, hogy az eddig nem hallott (csak analizátoron látott vagy maximum fejhallgatóban ellenőrzött) mélyeket végre koordinálhatjuk, könnyen visszanyalhat a fagyi és egy teljesen kiegyenlítetlen, torz képet kapunk, aminek következtében használhatatlanabb végtermékeket állítunk elő. A már szóba hozott EQ-s kompenzáció (lehallgató vezérlőbe, hangfalba épített DSP vagy egyéb megoldással) a fekvenciamenetbeli hibákat képes korrigálni, de a rezonanciák időbeli lefutását nem. Ráadásul a szanaszét hangszínezés nem barátja a kiegyenlített fázismenetnek (,bár létezik FIR szűrős, szoftveres alternatíva is). Mindezek ellenére még így is zseniálisak és életmentőek ezek a tudományosan-furmányos támogatások, csak ne vigyük túlzásba: csak a legnagyobb hibákat kezeljük, amit lehet, oldjunk meg akusztikailag és a hangfalak megfelelő elhelyezésével.

De e "rövidke" kitérő után kanyarodjunk vissza vizsgálatunk tárgyához: az A77X markáns és tiszta mélyei a kritikus lábdob-basszus viszonyokat nagyon rövid úton segítenek tisztázni, és az egyéb autóhifi-robbantó alsóbb tartományok is hamar a helyükre kerülnek. Nem lágyítja el és teszi pihe-puha, melegen simogatóvá ezt a vidéket, hanem olyan marad amilyenre csináljuk: ha ütni kell üt, ha selymesen búgni akkor úgy tesz. A masszív mélyekhez denevércsalogató magasak is dukálnak. Ez nem vicc, az 50 kHz-es felső határ még egy mexikói tölcsérfülű denevér szemébe is könnyeket csal. Kérdés, hogy a jó esetben 20 kHz-ig halló ember ezzel mit kezd. Például azt, hogy az általunk érzékelhető felső tartományba maga a hangfal nem avatkozik be: a különleges ribbon sugárzónak köszönhetően az tranziensekben gazdag, meglehetősen lineáris és a zavaró rezonanciáktól mentes, így elég hiteles képet kapunk az ott történtekről. Néha pont emiatt éri kritika az ADAM AUDIO hangfalait, miszerint otthon nem ribbon sugárzóval ellátott "sípládákat" hallgatnak az emberek így mi miért hallgassunk le ilyennel. Egyrészt kiegyenlítettebb, mint a hagyományosabb megoldások általában, így hitelesebben és szemléletesebben jelentkeznek a felvételek ezen tartományra jellemző hibái (csörgések, recsegések, torzítások, bántóan "üvegvágó" tartalmak stb.), ami a nagy felbontású anyagok készítésénél még külön előny; másrészről az utóbb említett formátumok rajongói előszeretettel élvezik a zenét szalagsugárzókkal ellátott vagy elektrosztatikus modelleken. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet szalagsugárzó nélkül kiegyenlített, bőregérríkató magasakkal  bíró stúdiómonitort építeni, csak jellemzően nem ebbe az árkategóriába esnek. Az A77X segítségével az ének "levegő" és mássalhangzó-csattogás, porszívó jellegű szőrös szintihangszínek, borotváló nyitott lábcinek és visító hegedűk egymásra hatását mikroszkopikusan vizsgálhatjuk és precízen összesimogathatjuk. A lineáris, torzításmentes magas-tartománynak és egy 3 kHz-nél található apró kis "bemetszésnek" köszönhetően hosszabb ideig sem fárasztó hallgatni, ami szintén nem elhanyagolható szempont a saját magukat éjjel-nappal hangélményekkel bombázók számára. Alapvetően kicsit "mosolygós" hangképpel rendelkezik (,ami a beépített szabályozókkal persze megváltoztatható) - tehát a mélyek és magasak valamennyivel dominánsabbak - de mégsem mondható az, hogy a középtartomány ne lenne részletgazdag vagy szemléletes. Ha itt hibát vétünk azt a hangfal azonnal tudtunkra adja és rákényszerít, hogy kijavítsuk akár mennyiségi akár milyenségi problémáról van szó. A legkritikusabb mindig a középfrekvenciás tartalom kidolgozása hangszerenként  és, kész egészként egyaránt. Minden zeneileg fontos elemnek meg kell tudnia itt jelenni, különben a végfelhasználóknál szétszalad az a bizonyos ménes... Például a basszusgitár érthetőség/érthetetlenség kérdése a kiegyenlített mélyeknek és a nem közvetlenül az arcunkba dugott, de dinamikus közepeknek köszönhetően könnyen eldönthető: ha csak szép kerek, tiszta basszusokat hallunk és azokat jól el tudjuk választani a többi elemtől azonnal kiderül, hogy - bár az alsóbb régió megfelelően kidolgozott - valójában az a mély-közép/közép tartomány, mely a SOKOL rádió jellegű konzumer rendszereken az éthetőségért felelős, nincs jelen. De ide esik az ének hangerő megítélése is: a tisztán kivehető, de a zenekar mögül megszólaló főhős máshol hallgatva kevés lesz. A bántóan visító, vékony, de nem levegősen fényes frontember egy fogpiszkáló méretű, mérges kisegérré változik a zenerajongó számára, és még lehetne sorolni.

A hangszín és a dinamikai képességek mellett nem elhanyagolható az irányok pontos érzékelhetősége és a térleképezés. Tűéles fantom center és forrás-lokalizálhatóság jellemzi, amiből egyenesen következik a kiváló térélmény. Nem utolsó sorban élvezet rajta minőségi felvételeket hallgatni, ami nagyon motiváló lehet, ha a saját magunk számára elhelyezett lécet szeretnénk még följebb tornázni. Ha valaki egy nagyon sokoldalú, megbízható, professzionális, kiváló ár-teljesítmény viszonyú, "egy hangfal mind felett" jellegű stúdiómonitor párt keres, mindenképpen vessen egy hallgatást ezekre a darabokra!         

Hidasi Barnabás
HLSTUDIO