ADAM Audio F7
avagy az óriástörpe esete a keverős emberrel
avagy az óriástörpe esete a keverős emberrel
Komoly tanácstalanságot okoz manapság bármilyen eszköz kiválasztása, ha a “stúdiós ember” a piac által kínált közeltéri monitorok sokaságában szeretné leendő, hosszútávú társát megtalálni. A brossúrákban megadott technikai paraméterek alapján bizony néha a legszerényebb kivitelű termékek tűnhetnek a világ legjobb választásának, majd jön a puding próbája: kérdezzük meg a többieket!
Sokszor a sokat látott-hallott barátok véleménye mellett több kritérium is befolyásolhatja a választást: mekkora stúdióba, milyen felhasználásra, és - nem utolsó sorban - mennyiért kell választanunk. Vannak a feladatot tisztességesen ellátó, belépő szintű eszközök, a nagyon apró részletekre is extrém módon kiélezett felső kategóriájú termékek, és a kettő közt elhelyezkedő, úgynevezett “best buy” kategória, ami sok esetben megbízhatóan minimum annyit nyújt, mint amennyibe kerül. Ebben a rétegben akadnak a legizgalmasabb meglepetések!
Sokszor a sokat látott-hallott barátok véleménye mellett több kritérium is befolyásolhatja a választást: mekkora stúdióba, milyen felhasználásra, és - nem utolsó sorban - mennyiért kell választanunk. Vannak a feladatot tisztességesen ellátó, belépő szintű eszközök, a nagyon apró részletekre is extrém módon kiélezett felső kategóriájú termékek, és a kettő közt elhelyezkedő, úgynevezett “best buy” kategória, ami sok esetben megbízhatóan minimum annyit nyújt, mint amennyibe kerül. Ebben a rétegben akadnak a legizgalmasabb meglepetések!
A német ADAM Audio Gmbh a kilencevenes évek óta gyártja, főleg ART(Air Motion Transformer) technológián alapuló magassugárzóiról elhíresült temékeit. A kicsitől az egészen nagyig, sokféle felhasználásra épített proaudio termékeik közül ma a második legkisebbet, az F7 elnevezésűt vizsgáljuk részletesebben.
Szemből, hátulról, belülről
Tesztalanyunk egy németországban gyártott magassugárzó köré épült, Kínában. A 3 négyzetcollos magas alatt egy 7 collos átmérőjű, szénszálas-papír keverék mélysugárzó helyezkedik el, melyeket A/B -típusú, beépített végerősítők hajtanak: a magasat 60W, a mélyet 85W erővel. Ez zenei teljesítményben 40W / 55W -ot jelent esetünkben, a crossover 2600Hz-nél vált. A mélysugárzó alatt a márkajelzés két oldalára került egy piros, valamint egy zöld LED. Az ő szerepükre térjünk vissza később, hogy az alattuk található reflex portot ne felejtsük el megmelíteni!
A hátlapon elhelyezett csaltakozók és potméterek is arról tanúskodnak, hogy ezt a monitort széles felhasználási területre szánták. A bejárati csatlakozók három különféle csatlakozási módot tesznek lehetővé: akad egy asszimetrikus RCA, valamint szimetrikus XLR, és ¼” TRS. Az utóbbi lehet szimetrikus és asszimetrikus is, felénk ismertebb nevén nagyjack-nek hívják. Az élvezetek meggondolatlan halmozását elkerülendő ez a szekció kapott egy védelmet is, hogy egyszerre több bejáraton ne etethessük különböző forrásokkal: például egy rácsatlakoztatott RCA észlelésekor a többi bejáratot egyszerűen letiltja az eszköz. A fentiek alatt helyezkedik el egy kimeneti hangerőszabályzó, és két, a hangszín befolyásolására hivatott süllyesztett potméter is. Ők ketten shelving szűrők, 6dB-t emelhetünk és vághatunk a magasnál 5kHz-nél, a mélyen 300Hz-nél. Ez megoldás teljesen más szemléletet képvisel, mint más gyártók preset-szerű beállítási lehetőségei, így finomabban hangolhatjuk ládáinkat stúdiónk adottságaihoz. Kapunk egy 80Hz-es mélyvágó kapcsolót is, ami szükséges lehet különálló Subwoofer beiktatásakor, vagy surround szatelit-hangszóróként alkalmazás esetén. Természetesen hálózati áramot is a hátlapon adhatunk neki, etethető 230V/50Hz, és 115V/60Hz-es hálózatokat használó rendszereken, országokban is.
A gondosan összerakott doboz első érintésre is minőségérzetet ad, a lekerekítések ízlésesek, a szögletes részek szögletesek, és szépen kidolgozottak. A hátlapon két sülyesztett anya is helyet kapott, előkészítve és lehetővé téve ezzel a fali tartóra szerelést.
A hátlapon elhelyezett csaltakozók és potméterek is arról tanúskodnak, hogy ezt a monitort széles felhasználási területre szánták. A bejárati csatlakozók három különféle csatlakozási módot tesznek lehetővé: akad egy asszimetrikus RCA, valamint szimetrikus XLR, és ¼” TRS. Az utóbbi lehet szimetrikus és asszimetrikus is, felénk ismertebb nevén nagyjack-nek hívják. Az élvezetek meggondolatlan halmozását elkerülendő ez a szekció kapott egy védelmet is, hogy egyszerre több bejáraton ne etethessük különböző forrásokkal: például egy rácsatlakoztatott RCA észlelésekor a többi bejáratot egyszerűen letiltja az eszköz. A fentiek alatt helyezkedik el egy kimeneti hangerőszabályzó, és két, a hangszín befolyásolására hivatott süllyesztett potméter is. Ők ketten shelving szűrők, 6dB-t emelhetünk és vághatunk a magasnál 5kHz-nél, a mélyen 300Hz-nél. Ez megoldás teljesen más szemléletet képvisel, mint más gyártók preset-szerű beállítási lehetőségei, így finomabban hangolhatjuk ládáinkat stúdiónk adottságaihoz. Kapunk egy 80Hz-es mélyvágó kapcsolót is, ami szükséges lehet különálló Subwoofer beiktatásakor, vagy surround szatelit-hangszóróként alkalmazás esetén. Természetesen hálózati áramot is a hátlapon adhatunk neki, etethető 230V/50Hz, és 115V/60Hz-es hálózatokat használó rendszereken, országokban is.
A gondosan összerakott doboz első érintésre is minőségérzetet ad, a lekerekítések ízlésesek, a szögletes részek szögletesek, és szépen kidolgozottak. A hátlapon két sülyesztett anya is helyet kapott, előkészítve és lehetővé téve ezzel a fali tartóra szerelést.
Próbáljuk ki!
A hátlapon található ON/OFF kapcsoló könnyen elérhető, ez nálam fontos szempont az egyenként bekapcsolásnál, hogy ne terheljem hirtelen áramfelvétellel a rendszert. (hálózati felszültség-stabilizáló ide, vagy oda, a megszokás nagy úr és néha hasznos is) Itt kapnak szerepet a korábban már említett előlapi LED-ek. A halványan világító készenléti állapotot jelez. A hangfalak akkor kapcsolnak be, ha bejövő jelet észlelnek. Ekkor váltanak át fényesen, zölden világító jelzésre. A piros és a zöld LED együttesen csak túlmelegedés esetén világít, ilyenkor az automatika le is álltja hangfalaink működését, egészen az optimális hőmérséklet újbóli eléréséig.
Miután a ládákat bekapcsoltuk és hangfalak megkapták az első beérkező jelet, bizonyosságot szerezhetünk, hogy tanácsadó barátaink véleményei helytállóak voltak, vagy sem. Ha van olyan dal, amit a létező legtöbb hangrendszeren volt szerencsém hallani életem során, az a Earth, Wind and Fire zenekar ‘In the Stone’ című dala, így most is “ezzel kezdtem a bulit”! A nagy hangerőháború előtti darab úgy szólalt meg, hogy magam is meglepődtem, mit művel ez a két pöttöm doboz a fejemtől egyenlő szárú háromszögben elhelyezve! A hangkép kiegyenlített, a mélyek mélyek, a magasak magasak. A zenekar “ültetése” hihető, nem csak széltében, mélységében is. A perka a helyén szól, minden hangszer szinte kézzel fogható a térben, a basszusgitár pont úgy lélegzik, ahogy az jó ízléssel elvárható. Nem érzek csalást sem a az alsó tartományokban, sem a hangképről egyébként is nem tolakodóan leváló lábcinnél. Az ADAM F7 nagyon jól vizsgázott az “In The Stone-teszten”! Kronológiai sorrendben 10 évet ugorva nem bírtam ki, hogy a nyolcvanas évek hi-tech megalomániájának adózva ne hallgassam meg a Tears for Fears zenekar ‘Sowing the Seeds of Love’ dalát is. Talán az utolsó időszak, amikor sok ritmikai elemmel megpakolt, de okosan hangszerelt, nagy térben elhelyezett popzenét dobtak piacra (azért akadnak kivételek), így az F7 által visszaadható térmélység tesztelésére kiválóan alkalmas a mix. A dal hallgatása közben a rengeteg kiegészítő hangszerről szépen üvöltenek a kor zengető algoritmusainak jellegzetes beállításai, érzésem szerint a keverő hangmérnök víziója jól átjön.
Miután a ládákat bekapcsoltuk és hangfalak megkapták az első beérkező jelet, bizonyosságot szerezhetünk, hogy tanácsadó barátaink véleményei helytállóak voltak, vagy sem. Ha van olyan dal, amit a létező legtöbb hangrendszeren volt szerencsém hallani életem során, az a Earth, Wind and Fire zenekar ‘In the Stone’ című dala, így most is “ezzel kezdtem a bulit”! A nagy hangerőháború előtti darab úgy szólalt meg, hogy magam is meglepődtem, mit művel ez a két pöttöm doboz a fejemtől egyenlő szárú háromszögben elhelyezve! A hangkép kiegyenlített, a mélyek mélyek, a magasak magasak. A zenekar “ültetése” hihető, nem csak széltében, mélységében is. A perka a helyén szól, minden hangszer szinte kézzel fogható a térben, a basszusgitár pont úgy lélegzik, ahogy az jó ízléssel elvárható. Nem érzek csalást sem a az alsó tartományokban, sem a hangképről egyébként is nem tolakodóan leváló lábcinnél. Az ADAM F7 nagyon jól vizsgázott az “In The Stone-teszten”! Kronológiai sorrendben 10 évet ugorva nem bírtam ki, hogy a nyolcvanas évek hi-tech megalomániájának adózva ne hallgassam meg a Tears for Fears zenekar ‘Sowing the Seeds of Love’ dalát is. Talán az utolsó időszak, amikor sok ritmikai elemmel megpakolt, de okosan hangszerelt, nagy térben elhelyezett popzenét dobtak piacra (azért akadnak kivételek), így az F7 által visszaadható térmélység tesztelésére kiválóan alkalmas a mix. A dal hallgatása közben a rengeteg kiegészítő hangszerről szépen üvöltenek a kor zengető algoritmusainak jellegzetes beállításai, érzésem szerint a keverő hangmérnök víziója jól átjön.
Az akkor divatos magas-használat után igyekeztem megfogni a másik végletet: Wretch32 - ‘Unorthodox (BAR9 Remix)’ és Modestep - ‘Show Me a Sign’. Mindkettő erős mélyekkel megáldott, megpaszírozott, kortárs “lakossági” dubstep, ahol az egymásra épített basszus-rétegek leválaszthatósága érdekelt. Ha már az F7 44Hz és 50kHz között működik, az általam érzékelhő tartományt igyekeztem maximálisan kiélvezni. A stílusra jellemző leesős basszusok megfelelően előremásznak és leesnek a mixről. Hozzátenném, a ládák hátulján adott finomhangolási lehetőséggel egyáltalán nem éltem. A mélyek kellően gyorsak, leválaszthatók, definiálhatók.
Ami még tetszik, hogy az F7 teljesítménye bőven túlméretezett egy projekt-stúdió igényeihez képest. Nem szükséges a végletekig kihajtani a megfelelő - épp saját dalát hallgató zenekar - hangerő-igényeihez. A hangzás jellege kisebb és nagyobb hangerőn sem igazán változik, természetesen figyelembe véve a Fletcher-Munson felmérés által adott emberi tényezőket is.
De rögtön nézzünk/hallgassunk egy kis metált!
A sok villanyzene után a Periphery kettes lemezéről betoltam a ‘Have a blast’ című opuszt, ami a stílus jellege és keverési sajátosságai miatt egy teljesen más szemléletet követelt. Itt az uralkodó frekvencia-tartományokat máshol kell keresnünk, mint az eddigi felvételek hallgatásánál. Egy magas-közepekben gazdagabb, csattogósabb zene ez, de minden átjön, amit beletettek. Ezek után a CLA által kevert Shindedown ‘Cut the Cord’ kifejezetten puha, de levegősebb, kerekebb és más nyomást ad a fejnek. Chris Lord-Alge mixei távolról is felismerhetőek, talán ezeken lőhető be a legjobban számomra, hogy azt kapom-e, amit várok. Azt. A tőle megszokott hangszínezés, arányozás van jelen. Kifejezetten jól esik hallgatni a már sztenderdnek számító rádiórockot az F7-esen. Nehéz definiálnom szavakkal, de itt nem a “fehér-hangszórós” kopogós közeltéri hangzást kapom, hanem egy szélesebb, mélyebb, nagyobb ládáktól megszokott hatást ad, megtartva azokat a közeltéritől várható sajátosságokat, amik keveréshez szükségesek. Külön szubláda nélkül is jól el lehet lenni vele, mindezt úgy, hogy a velem a saját dalát hallgató zenekarnak sem kell magyarázkodnom, hogy ez most nem Hi-Fi, és vonatkoztassunk el az otthon megszokottaktól! Elég fontos fegyvertény lehet ez például egy hip-hop/rap anyag keverésénél, ahol rétegek elhelyezése, a szellős-rúgós hangszerelések tudatos vastagítása a szempont úgy, hogy ne lyukadjon ki a közepe és dörögjön minden!
Biztonság kedvéért meghallgattam egy Sicknature zenés kedvencemet Vinnie Paz-től, mégpedig az ‘End of Days’ címűt. A hangfalpár ennél a koszos mintákból varázsolt, karcos szöveggel apelláló, amerikai ízű mixnél is helytállt, de a Skepta-féle UK grime alja és teleje is csodásan értelmezhető a ládákon. Itt sem érzem, hogy szubot kellene használnom, vagy bele kellene tekernem a mélyekbe. Ezeknél a szöveg-centrikus stílusoknál külön figyeltem a magasak sziszegősségét, mert ha valahol még kibukhatnak hibák, ott nagyon. Az F7 is jó, és a hallgatott mixek is.
Tesztem számomra legkeményebb része csak akkor következett be, amikor - dacolva a teljes lelki összeomlással - bátorkodtam saját, korábbi munkáimat is ráereszteni az F7-re. Igyekeztem olyan dalokat választani, amiknek a keverésénél sok technikai, ízlésbeli és hangszerelési kérdést kellett megoldani. Ha most azt hallom az F7-ből, amit a keveréskor akartam a hangfalakból, akkor “rend van”. Szempontok a hangkép nyitottsága, a terezés, a hangszerek kézzelfoghatósága, a basszus-arány, a már emlegetett sziszegősség, és nem utolsó sorban az, hogy hozza-e azt a hangulatot, amit akkor képzeltünk neki.
Elsőként Vojnits Marci 2016-os anyagának címadó dala, a ‘Weird’ került terítékre. A rádióbarát pop-rock muzsikáról a Rhodes pont úgy esik le, ahogy akkor gondoltuk, a gitárokon mindenhol hallom/érzem annak a törökbálinti stúdiónak a termeit, ahol rögzítésre kerültek, a dal layerelése is megtartotta eredeti jellegét.
Kicsit csapongva át is váltottam Lajkó Félix citerás lemezére, a ‘Mezőre’. Ez egy élőben, egy térben, rengeteg mikrofonnal felvett akusztikus lemez, némi keverés-technikai csalással itt-ott. Kopcsik Márton kollégámmal akkor is legalább négyféle rendszeren hallgattuk át, hogy ne búgjon túl a bőgő és a citera ne vágja a szemgolyónkat ketté. Az egy dolog, hogy technikai szempontból nem ért csalódás, de pontosan hozza azt a meleg hangulatot, mint akkor, pedig kint elég hideg volt. Az “egyenjátszós” felvétel ellenére az F7-en jól különválaszthatóak a teremben elhelyezett omnik és a citerán dolgozó, az atmoszférát nagyban meghatározó Bricasti M7 zengető. Szóval kipipálva ez is! Ismét egy 2016-os munka, a Perfect Pill zenekar ‘Hangover’ című dala, zenéjében Seattle ma már klasszikusnak számító hagyományaival, Zuglóban rögzítve. A koncepció szerint az anyagnak minden csalást nélkülözve kellett a vastagságát elérnie, valódi dobhangokkal és valódi erősítőkkel. A hatás itt is megnyugtató, a terek a helyükön, a Twin Reverb nem tolakodó, Gaál Csabi pergője is ott szól, ahová kitaláltuk, a magasközepek nem türemkednek, és nem sziszeg a főhős sem. Ilyenkor még a delay nem kívánatos kibújkálása szokott szűk keresztmetszet lenni, hogyan viselkedik vele szalagsugárzó. Szerintem jól. Viszont az F7 ennél a dalnál egy nagy dilemmára mutatott rá. Keverésnél sokat gondolkodtunk, merjük-e a basszusgitárt előbbre engedni. Most hallgatva szerintem lehetett volna, de így is jó.
A fent felsoroltakhoz képest rengeteg zenét hallgattam meg ezeken a csöppségeken a saját, megszokott szobámban, de szívesen kivinném őket “terepre” is. A darabonkénti 9 kg tömeg még bőven a hordozható kategóriába sorolja ezt a hangfalpárt. Ha már ennyi jót írtam róla, egyetlen dolgot említenék, amit sem itt, sem más gyártók modelljeinél nem tudok megszokni, ez pedig a 20 perc tétlenség után automatikusan bekapcsoló készenléti üzemmód. Egyik oldalról nagyon hasznos, számol a környezetvédelmi elvekkel és tudom, hogy csökkenti az eszköz természetes amortizációját is, de több hangfalpáron váltott keverés és sound ellenőrzés során az a pár másodpercnyi csend, amíg észhez tér, igen hosszú tud lenni. Akinek az F7 a fő közeltérije, talán soha nem is találkozik ezzel a jelenséggel, úgyhogy ez maradjon a személyes észrevételem!
Amikor tesztem előtt megkérdeztem az írásom elején emlegetett “többieket”, felhívták a figyelmem, hogy vigyázzak, mert az ADAM termékek “túl jól szólnak”! Igyekeztem is elvonatkoztatni ettől, majd arra jutottam, hogy az F7 egy belépő szintűnek álcázott, de annál sokkat többet nyújtó közeltéri monitor. Pont annyira szól jól, hogy kényelmes munkavégzés mellett hangmérnök és zenekar megtalálják azt a közös hangot, amit általában a legnehezebb elsőre megtalálni. A nagy döntés meghozatala előtt mindenképp ezt is próbáljátok ki!
A teszteléshez az ADAM Audio F7 monitorokat a Friendly House Kft bocsájtotta a rendelkezésemre.
Nóniusz Gábor
2016. március
2016. március
fotográfia: Száraz Bence